2010. május 27.

Kezdünk!!! :))

Mától beindul a gépezet, 21. cn.-en vagyok, már be is nyomtam az első szurit, ugyanis mától megy a decapeptyl.
Régen írtam már, de nem is történt azóta semmi különös, csak vártuk a kezdést:)
Most azt várjuk, hogy jöjjön meg, aztán jól haladjanak a dolgok, csakúgy, mint az első stimunál:)
De hát miért is lenne gond, nem igaz?? :)
Köszönöm az eddigi, és az ezutáni drukkokat is, rengetegen szorítotok, és ez nagyon jó érzés, így könnyebben mennek a dolgok is, még a szurik beadása is könnyebb így:)
És reméljük a végén már csak jó híreim lesznek, ebben bízunk most...

2010. május 13.

"Használati utasítás"- (ahogy megígértem:))

Megígértem, hogy leírom most is a gyógyszeres előkészítés menetét, csak voltak nyitott kérdések bennem, ami az első kezelésnél másképp volt, és addig nem akartam leírni, amíg nem beszéltem a dokival, és nem győződtem meg róla, hogy ez így jó.
(a végén leírom, mi nem volt tiszta számomra)

II. Gyógyszeres előkészítés (decapeptyl long protokoll)

Tabl. Bromocriptin reggel fél, este 1.
Piri napján telefonon kell jelentkezni a klinika Lombik bébi laboratóriumában, hogy a pontos előjegyzés megtörténjen. Az este 6 óra után jelentkező menszesz esetén a következő nap lesz a ciklus első napja.
A menstruáció 21. napjától a Decapeptyl injekció adását kell elkezdeni napi fél ampulla dózisban, és a tüszőleszívásig folytatni, illetve a Gynazol hüvelykrém 1 alkalommal. Az első decapeptyl adását követő 15. napon kell elkezdeni a Prednisolon tabl. (reggel fél, este 1, folyamatosan 3 dobozzal), valamint az AziSandoz 500 mg kapszula. (1x1 naponta 3 napon át, férj is szedi!), a C-vitamin (500mg) és az elevit (én femibion 800-at szedek) 1x1 szedését. Ettől a naptól kell elkezdeni a további injekciós előkészítést napi 150 IE Gonal F adásával. A menszesz után napi 1 tabl. Aspirin protect.
A 18. nap reggel 7:30-kor kell megjelenni a klinikán. UH vizsgálattal történik a tüszőérés stádiumának meghatározása, majd v.v. hormonmeghatározás céljából.
A tüszőleszívás napjáig 1-2 naponta történik UH, és v.v.
A petesejt leszívás időpontját a beavatkozás előtt 2 nappal mondják meg, ekkor este 23:00 órakor 1 ampulla Ovitrelle injekciót kell beadni.
Sikeres petesejtnyerés esetén a műtét napjától napi 3x3 Ultrogestan megy.
Amennyiben a megtermékenyítés eredményes volt, és az embriók feljődése mikroszkópos vizsgálat során normálisnak mutatkozik, a petesejtnyerés után 2-5 nappal történik azok behelyezése a méh üregébe. Az beültetés után 4-5 órával a beteg otthonába távozhat.
A visszahelyezés után napi 3x3 Ultrogestan adása szükséges a kontroll időpontjáig, mely az embriók visszaültetését követően 3 héttel esedékes.

(ami nem volt tiszta, az az, hogy a gonalt én úgy tudtam, hogy 2-3 cn.-en kezdik szúrni általában, és nekem ez a 8 cn-en kezdődik, valamint az UH első időpontja, ami általában a 6. cn, és ez nekem így tolódik a 11.-re, ha kiszámolom a decától számított 15, illetve 18. napot. Ezért hívtam fel a dokit, hogy ez így jól van-e, de azt mondta, igen... utána is olvastam, és végülis sokakat találtam, akiknek így megy. Végülis, ha azt nézzük, a deca leállítja a hormonháztartást...)
Esetleg akinek erről véleménye van, szívesen meghallgatom ;)

További szép napot! :)

2010. május 6.

Bromo mellékhatások

2 napja szedem a bromocriptint (igaz, hogy most nagyobb adagban), de eszméletlen, mit művel velem.
Igaz, hogy van egy rakat mellékhatása leírva a tájékoztatóban is, na de azért múltkor szinte semmi bajom nem volt tőle..
Arra gondolok, talán addig lesz ez a helyzet, míg vissza nem "szokok" rá, legalábbis nagyon remélem.
Mert most tényleg minden előjött....itt van az orrdugulás pl., ami a gyogyi bevétele után kb. fél óra, és meg is érkezik...(és persze a tájékoztatón úgy van írva, hogy 100 emberből legalább egynél előfordul-hát persze, hogy én vagyok az az 1 :) )
Aztán még jön a többi: étvágytalanság (csak szárazat tudok enni, tegnap is kenyeret rágcsáltam magába, meg piritóst), szédülés, fejfájás, hányinger, alvászavar, levertség, fáradtság.....hát ez mind előfordul most, de remélem változik majd. Azelőtt csak este kellett szednem, most reggel is, és lehet, hogy ezért érzem most a mellékhatásokat is ennyire délelőttönként.
Egyébként ezeket leszámítva jól vagyok, remélem gyorsan eltelik az idő, amíg nem megyünk a klinikára :)))
Már nagyon várom, hogy kezdjünk :D

2010. május 4.

2. Lombikos konzultáció...

Megvolt ma a konzi délután 13:00 órakor.
Mehetünk tovább, ki is váltottuk a recepteket  már:
Megint long protokollt kaptam, ami azt jelenti, hogy a ciklusom 21. napján kezdem szúrni a decapeptylt.
Mivel most a 25. cn.-en vagyok, így ebből a ciklusból kicsúsztunk, és a doki azt mondta, ezen a 3 héten már ne múljon a siker, úgyhogy most pár nap kihagyással ne kezdjem el, várjuk meg a kövi ciklust.
Ezen már tényleg nem múlik semmi szerintem sem:)
Ami változás van a gyogyik között, az az aspirin protect, aminek nagyon örülök is, hogy kapok, mert sok jót hallottam már róla...
A másik változás, hogy most 3 embriókkal megyünk tovább a nagyobb esély érdekében, aminek ugyancsak nagyon örülök:))
A harmadik változás, hogy már egy új orvosom van, mert a régi elment a klinikáról egy másik orvossal egyetemben május 1.-től, mert nyílik egy Kaáli magánklinika, és oda mennek át, tehát a régi klinikán felhagytak a lombik beültetéssel.
Az új orvosom nagyon közvetlen, nagyon rendes, aranyos ember, és azt mondta, mindent megtesz a siker érdekében!! :)

A gyógyszertárban férjem megint hozta a formáját, mert azt mondta a hölgynek, miután fizettünk, hogy ha már egy valag pénzt ott hagyunk náluk, nem adna valami grátiszt?? :D
Hát jót vidúútam ott a patika kellős közepén, majd mondtam a hölgynek, ne is foglalkozzon vele:D
Erre azt mondta, várjunk kicsit, mindjárt hoz valamit.... :o
Fél perc múlva előállt egy kézfertőtlenítővel, egy rakat arckrémmintával, és egy kisebb hűtőtáskával:D
Ez utóbbi jól is jött, mivel ilyen meleg volt, bele is pakolta az injekciókat, mert ugye azoknak nem jó melegen lenni, és utunkra bocsájtott....hááát leesett az állam :)))
Mindenesetre sokat rötyögtem ezen miután hazaértünk akkor is:)

Hát egyenlőre ennyi történt, ma este már a bromot el kezdem szedni, és holnaptól reggel fél, este 1 egész adagolásban megy.
Aztán majd bekapcsolódik a többi dolog is később..
Csak győzzem megint megjegyezni mit, mikor, mivel, miért.....

Most várakozunk, éés örülünk:)
Megint felcsillant a remény...

2010. május 2.

Pocilakótól...

Köszönöm szépen őket!!! :)

Kedden konzi, utána már jövök, mert lesz mit írnom is;)