"Egy Indián bölcs asszony amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs Indián asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az Indián asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie. Ám néhány nappal később a vándor visszatért az Indián asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. „Gondolkoztam…”
– szólalt meg. „Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ."
És egy kis idézet még mára:
"Valamikor így mértem: évek, évek,
egy idő óta így: napok, napok.
S tán nemsokára napokkal sem mérek,
azt mondom: percek és pillanatok..."
4 megjegyzés:
én nagyon szeretem az ilyen kis meséket,Bridgitnél is szoktam olvasni és tök jó dolog..jöhet még sok sok mese:)
Én is nagyon szeretem, ha lesz még, rakok fel ;)
Nekem is tetszett a mese!En nagy rajongoja vgyok a Tanmeseknek ;-)
Én is....nem hiába születtünk egy napon :)
Pussz!
Megjegyzés küldése