2009. november 17.

Gonal

Tegnap kellett el kezdenem a gonal adagolását is, erről dobok is egy linket, hogy hogy kell beadni, mert ez nem egy egyszerű injekció, hanem olyan, mint egy toll, és előre be van töltve az összes adag, neked csak a tűket kell cserélgetned, és az adagot, ami fel van írva, beállítani rajta.
A tűje sokkal vékonyabb, mint a decának, ennek egy kicsit örülök is, mert már jó néhány kék folt van a hasamon, amik nyomásra fájnak, na jó nem vészes, csak mégis újra és újra bele kell bökni a tűket minden egyes nap.

http://www.youtube.com/watch?v=fADyj_nLKqs

A kórházat is fel kellett hívnom tegnap, ugyanis megjött piri (napra pontosan, ő sosem hagy cserben, még ilyenkor sem úgy látszik:) ), és be kellett pontosítanunk az UH időpontját, a 6. cn.-t. El kellett plusszban kezdenem még gyogyit is 1cn.-tól,valamint a C, E vitamint, és a Femibion 800-at, és a Gonal 3.cn.tól megy, itt vannak a képek is, hogy miket:

Ezt férjemnek is egyben a 2-őt be kellett venni.


A prednisolonból reggel felet, este 1-et kell szedni.


A bromoból ugyanúgy megy az esti fél szem.
 A betadine-ból napi egy, lefekvés előtt közvetlen.

S végül a Gonal, amiből 150 NE-t kell naponta szúrnom, egyenlőre UH-ig. Aztán attól függően meglátjuk, hogyan tovább. Menszesz után jön még a Betadin kúp...punkció előtt az ovitrelle injekció, aztán punkció után az Utrogestan.

A lényeg, hogy csütörtökön megyek reggel 8 órára, és meglátjuk, hogyan alakulnak a tüszőcskék.
Érdekes volt, mert pénteken odacsörrentettem, hogy elvileg szombaton van a napja pirinek, és vannak is már jelei, hogy jönni fog, de csak hétköznap lehet ilyen ügyben telózni.
Azt mondta a hölgy, semmi baj, akkor hívjam őket hétfőn, és meglátjuk, hogy tényleg megjött-e.
Amikor tegnap telefonáltam, csak bemutatkoztam, és annyit mondtam, hogy pénteken beszéltünk már a menszi miatt....egyből kérdezte, hogy akkor megjött-e, igen, emlékszik rám, tudja ki vagyok :o
Csak kamilláztam....:)
Hát igen, nagyon sok különbség van kórház és kórház-orvos és orvos között...
A legelső doki ahová jártam, szinte azt sem tudta, hogy miért járok hozzá...mindig el kellett mondanom neki....meg minden...szal benne nagyot csalódtam....pedig nála születtem...
De most megfogtam az isten lábát:)
A nőgyógyászom egy rendkívüli ember, nem is kívánhatnék jobbat magamnak, és senki másnak sem....és ahogy eddig megismertem a "lombikos" doktort, Ő is nagyon-nagyon kedves, és csak jót tudok róla mondani...
Hát igen, ki, miként teszi azt amit tesz....mint szakma, vagy mint hivatás....mert nem mindegy...

4 megjegyzés:

ancsuka írta...

nagyon nem mindegy milyen a doki, örülök, hogy te megtaláltad az "igazit". Nem semmi mennyi gyógyit kell szednetek meg az injekció....

Betty írta...

Ancsuka
hát bizony itt semmi sem mindegy, nagyon sok függ mindentől, és mindenkitől...
Na, de most már a finisben hajrázunk... :)
És ez a lényeg!
A gyogyikat, injekciókat azért írom, és rakom ki, hogy esetleg valaki, aki épp erre készül, vagy egyáltalán, tudja, hogy mit hogyan, és miért...
Pusszantalak! ;)

Bridget írta...

En is ezel szembesultem...tokre ertem mit mondassz.

En dokim is ngyon rendi...na EKG-n ezert voltam meglepodve mert az a doki is ngyon rendes volt,mintha magandoki lett volna.

Betty írta...

Bri
akkor jó, ha érthető volt:)
Örülök, hogy jöttél...